komloszivebori

Komló szíve

Pár gondolat a Komló szíve dal megszületéséről 🎶💚

Volt idő, amikor szabadkézzel égettem fára képeket, aztán jött egy nyomtató, ami már fára nyomtatott. Festettem vászonra, majd megjelentek a nyomtatott vászonképek. Több mint 20 éve dolgozom reklámgrafikusként, most pedig itt van az AI, ami 2 perc alatt megcsinálja azt, ami máskor 2 napig tartott.

Viszont, ha most nincs az AI, talán még ma is csak a négy fal között dudorásznánk a Komló szíve dalt, így viszont már 80 ezer megtekintés felett jár, és a legnagyobb örömöm, hogy a SeHolNap akusztikus zenekar életre keltette a nótát.

A dal szövege saját szerzemény, ami részben a Komlón letelepült nagyszüleimnek köszönhető. Mindkét nagypapám bányász volt, és nekik köszönhetők a „régi falak” is, amelyek között felnőttünk. Az ő örökségük ihlette a sorokat:

  • a régi falak, ahol élünk,

  • a 7 domb, ami körülöleli a várost,

  • a bánya, ami várossá tette Komlót,

  • és a bányásznapok, amelyek évről évre összekötnek minket.

A kéréseknek eleget téve eddig 4 stílusban született meg a dal: az eredeti rock mellett van folk, lírai és deep house változat is. Persze akad, akinek nem tetszik, de szerencsére a pozitív visszajelzések hatalmas túlsúlyban vannak. 🙏 S.Zs

szemes
Komló szíve - Rock
00.00
  • Komló szíve - Rock
  • Komló szíve - Tűzijáték
  • Komló szíve - Folk
  • Komló szíve - Deep Hous